Comenius

Summer-Ending Nyárbúcsúztató - Tanévnyitó

Summer-Ending Nyárbúcsúztató - Tanévnyitó


Tisztelt Szülők! Kedves Diákjaink!

Tájékoztatni szeretnénk Önöket a 2021/2022-es tanév évnyitó rendezvényének részletes programjáról, melynek

időpontja: a
ugusztus 31. (kedd)

Helye: Koppány utcai épület udvara



17.30-19.00 óra között Summer-Ending Nyárbúcsúztató - Tanévnyitót tartunk a Koppány utcai épület udvarán.

Öltözet:

2-12. évfolyam diákjainktól azt kérjük, hogy a rendezvényen laza, kényelmes öltözetet viseljenek a kék szín bármely árnyalatában.

A program részletei:

17.15 Gyülekező


17.30 Első évfolyamosok köszöntése, ünnepélyes tanévnyitó.

Az eseményt iskolánk diákjainak műsora és a Free Spirit táncegyüttes előadása színesíti.

18.00 órától az iskolaudvaron, különböző helyszíneken zajlanak az események, melyeken a családok együtt vehetnek részt. Az osztályok tanulói, szüleik, tanáraik egy-egy sörpad köré gyűlve pótolhatják be az elmúlt tanévben elmaradt beszélgetéseket.

A gyerekek és szüleik az alábbi tevékenységeken próbálhatják ki ügyességüket: kézműves asztal, célbadobás, célbarúgás, szkander verseny, darts, kosárra dobás, ping-pong, csocsó, limbo-hinto, táncház, Twister játék, csillámtetoválás, arcfestés, lufihajtogatás, sporteszközök.

A délután folyamán büfé üzemel az udvaron, hot-doggal, kávéval, üdítővel, fagylalttal, kürtős kaláccsal és egészségsarokkal várjuk a csipegetni vágyókat. A vendéglátóknál csak a készpénzes fizetés lehetséges, ezért kérjük készüljenek aprópénzzel.

Közlekedés, parkolás

Az előző években rendezett eseményeknél a parkoló autók számának csökkentése miatt kérjük, hogy lehetőség szerint a személygépkocsi használatát mellőzzék, hiszen parkolásra csak a szomszéd iskola mellett, a Kertalja utcában lesz lehetőség

Jutalmazzuk a gyalogos, kerékpáros, rolleres, illetve alternatív közlekedést választó családokat.


Az összes kollégánk nevében várjuk Önöket a nyárbúcsúztató-tanévnyitón.

Üdvözlettel:

Mónos Viktória

igazgatóhelyettes

Cambridge Vizsgaközpont

Intézményünket Cambridge Assessment English Vizsgafelkészítő központtá nyilvánították.



Határtalanul 2022/2023

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett HATÁRTALANUL pályázaton iskolánk az idei évben is sikerrel pályázott.

A 7. évfolyamosok - Székelyföld kincsei - Sóvidék csodái


Beszámoló


Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával!

Adó 1%

Tisztelt Szülő,
Tisztelt Támogatónk!


Kérjük, hogy amennyiben még nem rendelkezett 2022-es Személyi Jövedelemadója  1%-nak felajánlásáról, úgy kérjük támogassa azzal az - Aktív Comenius Kulturális és Sportegyesületet -  amely iskolánk kulturális és sport életét segíti.

Az egyesület támogatja a nyári napközis táborainkat, a nyári Velencei-tavi kenutúrákat, az évközi barlangász és kerékpár túrákat, az iskolai színjátszó köröket és a kóruséneklést.

A felajánláshoz szükséges egyesületi adatok:

Aktív Comenius Kulturális és Sportegyesület

Adószám: 18848153-1-07


Bővebb információ


Határtalanul 2020/21.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett HATÁRTALANUL pályázaton iskolánk az idei évben négy évfolyamával is sikerrel pályázott.

A 7. évfolyamosok - Székelyföld kincsei - Sóvidék csodái
Támogatás összege: 2.597.750.- Ft

Határtalanul 7. évfolyam

Tamulmányi kirándulás középiskolásoknak (9., 10. és 11. évfolyam)
Királyok és fejedelmek útján Erdélyben
Támogatás összeg: 10.390.700.- Ft

Határtalanul 9. évfolyam
Határtalanul 10. évfolyam



Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával!

Határtalanul 2019/20.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett HATÁRTALANUL pályázaton iskolánk az idei évben is sikerrel pályázott,
és 2.799.500,.- forintot nyert.

A projekt keretében a 7. évfolyamos tanulók "Erdőország magyar vére - Hon- és népismereti kalandozások Erdélyben" utazáson vettek részt.

A projekt a vírushelyzet miatt várhatóan 2021-ben valósul meg.



Határtalanul 2018/19.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett HATÁRTALANUL pályázaton iskolánk az idei évben is sikerrel pályázott, és 2.219.875,.- forintot nyert.

A projekt keretében a 7. évfolyamos tanulók "Erdőország magyar vére - Hon- és népismereti kalandozások Erdélyben" utazáson vettek részt.

részletes beszámoló

Határtalanul 2017

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett HATÁRTALANUL pályázaton iskolánk az idei évben is sikerrel pályázott, és 2.699.500.- forintot nyert.

A projekt keretében a 7. évfolyamos tanulók a Rákóczi-szabadságharc emlékútján, Kárpátalján jártak.

részletes beszámoló

Határtalanul 2016.

Iskolánk 2016. március 03-án 1.052.000.- Ft összeget nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett HATÁRTALANUL pályázaton a 7. évfolyamos tanulók "II. Rákóczi Ferenc nyomában, Őszi természet a Felvidéken" program megvalósításához.

részletes beszámoló

Pályázat

A Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola a TÁMOP-6.1.2.A-14/2-2014-0165 pályázaton 9.400.000 Ft-ot támogatási összeget nyert az "Egészségtudatos diákokért- a székesfehérvári Comeniusban" program megvalósítására.

Fel